A Múzeumok éjszakája  előtt valamiért úgy gondoltuk barátaimmal, hogy úgy tehetjük teljesebbé a ránk váró élményt, ha előtte kicsit ráhangolódunk erre a kicsit misztikus, mégis remek programra. Úgy döntöttünk ezt az estét az újdonság varázsának áldozzuk. Így,mielőtt elindultunk volna kalandozni az éjszakai belvárosba, éttermet választottunk, hogy kis beszélgetéssel, és persze jó ételekkel hangolódhassunk a ránk váró élményekre. 

Kis gondolkodás után eszünkbe jutott egy hely, ami előtt minden héten többször elmentünk, azonban belülről még sosem láttuk. Így hát lekanyarodva a Várkerületről a Szent Mihály utca felé vettük utunkat, ahol valahol a templom környékén meg is találtuk azt amit kerestünk, a Csőszkunyhó Fogadót. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csak úgy belevágtunk a gasztrokirándulásba, hisz előtte azért, mint minden mai fiatal, kicsit kutakodtunk az interneten. Találtunk is egy avíttas, még a HTML programozás dicsőségét hirdető honlapot. Elöljáróban kicsit rápillantottunk az árakra, amik első, második és sokadik ránézésre sem tűnnek magasnak. Higgyék el, kipróbáltuk! A világhálón közzétett étlap legdrágább tétele sem érte el a kétezret (sőt!!), ami azért manapság ritkaságszámba megy, főleg, hogy étteremről beszélünk. Ezt muszáj volt megnéznünk saját szemünkkel is. 

Belépve a kellemes kinézetű- engem kicsit a falusi parasztházra emlékeztető épületbe- kis előtérbe jutunk, ahonnan egyenesen az épület belseje felé lépdelve eljuthatunk a felső "polgárias" részbe, ahonnan boltív és néhány lépcső vezet le a második helyiségbe, ami a pincék világát idézi elénk. Kis tanakodás után mi fent foglaltunk helyet, élvezve a lemenő nap sugarait, amelyek a terasz nagy üvegajtaján keresztül bejutva festhették először rózsaszínre, majd  narancssárgára a falakat.

Az eredeti étlapot összehasonlítva a korábban már látottakkal meggyőződhettünk, hogy nem csak az esetleges frissítések hiánya okozta az árak alacsonyságát. Átlapozva a kínálatot megállapíthatjuk, hogy nincs kimondott specialitás, vagy különlegesség, csak a szokásos. Így én is a szokásosat rendeltem. Fokhagymakrémlevest, amelyből már úgy érzem szakértő is lehetnék, hisz szinte mindenhol és mindig azt eszem, ha nincs valami, ami elvonná róla a figyelmem. A tálalás ízléses volt, és az adaggal sem volt semmi gond, valamint a hőfok is rendben volt. Nem tudom miért, de az idők során ez már egyfajta vesszőparipámmá vált, hisz nekem a leves attól leves, hogy meleg. Nem forró, nem még éppen ehető, hanem meleg és pont.

Levest csak én ettem, azonban másodikként mind a hárman mást választottunk, hogy jobban képet kaphassunk a konyháról. Én rántott camambertet/-et (aki tudja kérem segítsen, ezzel mindig bajban vagyok), barátaim Cordon Bleu és Roston csirkemell mellé tették le a voksukat. A leves után sejtettük, hogy nem maradunk éhen, és ez a sejtés, be is igazolódott, mikor megláttuk a tányérokat, amiket a pincérnő a tányércsere után nem egész tíz perccel, már hozott is ki a konyhából. Az ízek rendben voltak, nekem a sajt kicsit folyósra sikeredett, de a camambertben pont ez a szép, hogy sosem lesz ugyanolyan állagú. Tudom, hogy a díszítés kérdése nem feltétlenül idevág, de ha már észrevettük le is írom, hogy mikor észrevettük, hogy mindhármunk ételének díszítését nagyrészt egy citromkarika adja, szemtelenül elkezdtük nézni mások mit esznek, és még inkább mivel van díszítve. Egyhangú pontozással nyert a citrom. Tudom ez nem lényeges, de érdekes.

A jóllakottság és kávé után elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy megnézzük, vajon az étlapon szereplő árak hogyan is festenek összesítve, egy jó kedélyű beszélgetős este után. A számla végösszege őszintén szólva sem rontotta el esténket. Hárman összesen alig hatezer Forintot fizettünk, itallal, kávéval együtt. Máshol sokszor egy főétel került ennyibe. 

Bejegyzéseink utolsó része általában arról szól kinek ajánljuk a helyet. Változtatva a hagyományokon most inkább azt írjuk le kinek nem ajánljuk. Tehát nem ajánljuk a Csőszkunyhó fogadót azoknak, akik drágán szeretnének kis adagokat enni, és azoknak akik nem szeretnék megtapasztalni milyen egy igazi családias, meghitt légkörben elköltött ebéd, vagy vacsora.