A Jerevánon jártomban keltemben; naponta többször is megfordulok arrafelé, mindig szemügyre vettem azt a szelet vadnyugatot, amit a Go Gringo étterem terasza kínál. Minden alkalommal, eszembe jutott gyermekkorom egyik kedvenc mesehőse Speedy Gonzalez, aki, mint tudjuk a leggyorsabb egér egész Mexikóban. ( Aki esetleg nem ismerné, annak bővebb tájékoztatás itt.)

Bár legnagyobb sajnálatomra Speedy-vel nem találkoztam, azért jót ettem a Gringoban. Belépve a sejtéseim szerint egykor más funkciót is ellátó egységbe ( gondolom régebben kocsma volt), egyből egy olyan képzavar tárult szemem elé, amit az ebéd végeztéig nem tudtam feldolgozni. Ahogy így visszagondolok még most is elámulok, azon a kuszaságon, amit a hőfogó modern műanyag nyílászárók, a faragott székek, kék kockás terítők, sárgára meszelt plafon, lengőajtó és a falon lévő cowboyokat ábrázoló festmény, mely előtt a polcon antik satut és a szocialista giccskorszakból itt maradt piros sószóró látványa tárt elém. 

Mire valahogy áttekintettem, már asztalomon is gőzölgött a gombaleves, melyre nem lehet panaszom. Az hogy ilyen gyorsan kaptam menüt annak köszönhető, hogy ottjártamkor elég kevesen foglaltak helyet a kissé hűvös teremben, -amiben zene ill. emberi csacsogás hiánya miatt nyomasztó csend uralkodott- valamint annak, hogy itt csak menüt lehet kapni azt is csak 11-15 óráig, és a leves minden variáció esetén (a,b,c extra) adott. 

A mexikói romantikába újabb magyaros elemet sikerült a tulajoknak becsempészni, azzal, hogy minden asztal rendelkezik egy darab újratölthető vizeskancsóval és néhány pohárral. Lehet, hogy avítt és buta magyar szokás a "vizezés", de nekem ilyenkor mindig könnyek szöknek a szemembe, és elfog az érzés, hogy igenis mutassunk fityiszt a modern társadalmak, mindent palackba csomagoló, elszántan környezetszennyező világának.

A második fogás már választható. Mivel figyelmetlen voltam és befelé menet nem néztem meg a táblát ezért meg kellett kérdeznem miből is lehet választani. A dejós tésztát átugorva rántott karfiolt és rizst választottam ( a harmadik fogás amúgy bolognai spagetti volt). Ez kitűnő döntésnek hatott, miután megláttam a tányéromon gőzölgő meleg, mint utóbb kiderült ízletes, és nem utolsó sorban nagy adagot.

A Gringoban, nincs fizető pincér. Ezt én is csak hosszas nézelődés után tudtam meg, mikor is, megpillantottam egy fehér papírdarabot melyre kék filccel nemes egyszerűséggel csak ennyit írtak: Fizetés a pultnál. Így hát odaballagtam és kiegyenlítettem a számlát. Ami legnagyobb meglepetésemre mindössze 600 Ft volt. Így hát ezek után mit is mondhatnék mást? Go Gringo!!!!