Számomra a Nyugat étterem mindig ellentmondásos hely volt. Soha nem tudtam felfogni az egyetemi kollégium kontra elegáns étterem dilemmát. Szó se róla a berendezés, kialakítás igazán impozáns, azonban a fűtéskorszerűsített műanyag nyílászárók valamelyest rontják az összképet, valamint az a tudat, hogy régen ez egy tanulószoba volt, ahol magam is megfordultam anno párszor, tovább árnyalják a képet. Menüt azonban sosem ettem még. Egyik barátom társaságában, látogattuk meg a helyet, ahol megdöbbentő kép tárult elénk, ugyanis nem volt szabad asztal. Lelkesedésünk azonban csöppet sem lankadt, türelmes emberek lévén kivártuk, míg le tudtunk ülni egy kétszemélyes asztalhoz. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy, ha ilyen előfeltevéseim vannak, akkor miért nem fordultunk meg és kerestünk valami mást. Ennek kérem szépen nagyon egyszerű oka van: a kíváncsiság. Kíváncsi voltam, hogy azért van-e tömeg, mert jó az ebéd, vagy azért mert a Nyugat elhelyezkedése miatt helyzeti előnyben van.

Meglepett és kicsit jól is esett, hogy letelepedésünk után rögtön kaptunk egy kancsó vizet, valamint két poharat. Amit azonban először nem értettem, hogy a rendelés felvétele után miért kaptunk a pincértől egy cetlit. Később aztán rájöttem, de erről majd a végén.

Szóval a menü. Változatos "A", "B" menü amiben a leves ugyanaz, a főétel és annak ára, azonban változik, valamint kialakítható egy "C" menü is,ami főételből és desszertből áll. Első ránézésre is látszik, hogy mindenki igényét próbálták kielégíteni, hisz van főzelékféle, húsféle, és ahogy a tovább böngésztem, tésztanap is akad. Mi egy "B" menüt választottunk, ami kertészleves volt, valamint rántott szűzérmék burgonyapürével. Ha valaki tudja a kertészleves mitől kertészleves kérem írja meg, mert egyelőre azt kell gondoljam, hogy a kertész főzi, hisz amit kaptunk az semmiben nem különbözött egy átlagos tyúkhúslevestől. A hőfokkal is akadtak problémáim, de ezt betudhatjuk annak, hogy a levest én tényleg forrón szeretem. A második fogás a már-már megszokott rántott hús volt (hogy én miért mindig ezeket a napokat fogom ki? ), node sebaj, még mindig szeretjük, és valóban finom is volt. A burgonyapüré állaga éppen megfelelő, se nem híg, se nem sziklaszilárd pont jó.

És itt visszatérek a cetlire. Ebédünk végeztével, miután a pincérek készségesen elvitték a tányérakat és evőeszközöket, izgatottan vártuk, hogy mi fog történni. Aztán meglepődtünk, mert semmi. Ekkor elkezdett motoszkálni bennem a gondolat, hogy itt akkor nekünk kell lépni annak érekében, hogy a számlát rendezzük. És nemsokára meg is volt a megoldás. A bejáratban ugyanis ült egy hölgyemény, aki amellett, hogy a köszönőautomata szerepét töltötte be, kezelte is ezeket a kis cetliket és ütötte a pénztárgépet vadul. Ez sajnos tovább árnyalta bennem a képet, emlékeztetve az általános iskolás évekre, mikor is kis tálcánkkal a sor végére érve a konyhás néni összeszámolta mennyi értékben sikerült ételt felhalmozni. Így hát odaballagtunk, csak most tálca nélkül és fizettünk. Fejenként 690 Ft-ot, ami viszont meglehetősen jó ár. 

Még nem tudom visszatérünk-e a Nyugatba enni. Talán igen-talán nem, mint anno a matekkönyvünk fölé, pár éve nem velük, ugyanitt.